Szeptemberi tél

Odakint zuhog az eső, és mint éhes farkas, vonyít a szél; az emberek mind menekülő állatok, és a szívekben a halál zenél. Az ajtón a hiányérzet kapirgál, üvöltenek a falak, és bennem dühödt molekulák robaja nyomja el ezt a félelmetes muzsikát.

Valaki fekszik az ágyamon: talán én, talán valaki más. Bárki is az, kivégzésre vár, csak ebben az esetben a siralomház egy életen át tart és nem létezik felmentő ítélet. Nehéz a csend és fázik a lét, a meleg ágy porrá égett és sírva rohan az idő. Már nem is nézi, hova. A bölcső is elkorhadt már, mely annak idején mohón szoptatott a boldog élet tejével, ringatta piciny álmaink, és szelíden csókolgatta kis kezecskénk. És most kiszáradt szájjal és fáradt, karikás szemekkel nézünk előre.

Életünk, mint a tövig szívott cigarettacsikk, várja, hogy végre kihulljon a parázs, és jó messzire pöcköljék. És talán egyszer majd újra rágyújtanak…

Az utcákon már halált sző az est, a gyűlölet puha sárrá rothadt és lassan hömpölyög végig a városon.

És egyre gyorsabb, és egyre nagyobb, és egyre félelmetesebb; vérzik alatta az utca és véreznek a házak, a fák, a virágok. És vérzek én is, mint meztelen csiga az izzó homokban. De nézd: már jön a reggel, hajnalodik, és a pokol tombolását szerencsére nem látta senki más. Jobb is így, hiszen már vége. De mi ez… belém kapaszkodik… nem enged el, vaskarmaival belém tép, és magával ránt…

Rendőrségi jelentés: A kora reggeli órákban egy férfi holttestet találtak a Reménytelenség úton. Kora hozzávetőlegesen 19-20 év, személyes irat nem volt nála. Erőszakos bűncselekményre utaló jelet nem találtak. A halál oka egyelőre ismeretlen.