3: www.bűnök.me

Egy lerobbant motelszobában ébredtem. Hogy miként kerültem oda, arra már nem emlékszem, de egy furcsa álmom volt az éjjel. Meghaltam. Hogy hogyan, az végül is mindegy. Mondjuk egy terrorista elrabolt egy általános iskolás osztályt, és én kiszabadítottam őket, de közben golyót kaptam, és a korházban elvéreztem… Nem, ez nem jó, ennyire nem vagyok rendes ember. Mondjuk szeretkezés közben szívrohamom volt. Egy gyönyörű nő karjaiban elmentem… örökre. Ez sem jó, mert így meg úgy tűnhet, mintha valami donhuán lennék. Mondjuk, részegen beszédültem egy busz alá.

Szállok felfelé, jé, ott van Budapest, hé, és az ott a Kínai fal! Túljutok a felhőkön, és Szent Péter előtt landolok.

-         Hát itt vagy? – kérdi Szent Péter.

-         Nem tudom. Ezek szerint…

-         Gyere, megmutatom a mennyországot! Ez itt a földszint, egyes szoba.

Egy tök üres szoba előtt állunk, kérdőn nézek Szent Péterre, de ő elmerül a gondolataiban, és nem néz rám.

-         De itt nincs is senki.

-         Tudom. Ez volt Orbán Viktor szobája. Áldott jó ember volt. – Szent Péter szemében könny csillan. – Nem volt semmi bűne, és olyan szellemes volt. De egy kis idő után sajnos kiderült róla, hogy egy Alcsút-Felcsút meccsen szidta a bírót, és ezért nem maradhatott itt. Ez volt az egyetlen bűne… – Szent Péter majdnem sírt már, ezért továbbmentünk.

-         És ez?

-         Földszint, kettes szoba. – Kinyitotta az ajtót, és bent kisgyermekek játszottak, nem tudom mennyi, de amíg a szem ellátott, és egyik sem volt több négy évesnél. – Ők a balesetekben, betegségekben, erőszakos halálnemben elhunyt gyermekek. Ők vannak csak itt, a többi szoba már üres. Amióta Viktor nincs itt, és nem tudok vele egyérintőzni, néha beülök közéjük legózni, meg ilyesmi. Remélem, te itt maradsz velem.

Vállat vontam, nem rajtam múlik már.

-         Na, gyere! – mondta Szent Péter – megnézzük a mennyország szerverén, hogy itt maradhatsz-e. – leült a kis számítógépe elé. – Asszongya, hogy: www.bűnök.me… Ez az, bent vagyunk, és… itt vagy. Juj! Pajzán gondolatok, káromkodás, perverzió, hazudozás, gyermekkori állatkínzás, gúnyolódás… Ez nagyon sok! Sajnálom, de nem maradhatsz… viszlát.

És már repültem is lefelé, de ahelyett, hogy szétcsattantam volna a földön, megnyílt előttem és zuhantam tovább. Eszeveszettül meleg volt, úgy éreztem magam, mint a kacsa a sütőben, bár ezzel megint hülyeséget mondtam, mert még sohasem beszélgettem el a kacsával megsütése után. Szóval mentem lefelé, egyre gyorsabban, míg végül ott álltam Lucifer előtt. Érdekes módon egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy az ember elképzelné: nagydarab, vörös szőrzetű vadállat, félelmetes szarvakkal a fején. Nem, sokkal inkább úgy nézett ki, mint Woody Allen. Kicsi, vékony, fején barnás színű svájcisapka, és gomblyukába karláncos óra bedugva. Szeplős és pattanásos arcát szemüveg keretezte.

-         Tehát te vagy az. Szent Péter leszólt, hogy jössz. – mondta Lucifer.

-         És most? Körbevezetsz te is?

-         Miért is ne? Gyere a lifthez.

Beszálltunk, és elindultunk lefelé. Kb. egy órás liftezés után megérkeztünk a földszint alatti 2685489758456781-edik szintre. Lucifer kiszállt, és intett, hogy kövessem. Engedelmeskedtem a kérésének, kiléptem a folyosóra, és körbenéztem. A folyosó bal oldalán voltak az ajtók, minden ajtó között egy kislámpa világított, és a vörös színű falon lilás lángnyelveket ábrázoló díszítések domborodtak. Sirály! Megálltunk az első szoba előtt.

-       Nos, lássuk az emeleti lakótársaidat. Biztos jól megleszel velük! – dörgött Lucifer.

Kitárult az első ajtó, és a szoba Hitlert és Sztálint rejtette, amint egy asztalnál ültek, szemben egymással, és közöttük az asztalon egy sakktábla. Sakkoztak. De amint közelebb léptem, láttam, hogy nincsenek meg a bábúk, csak a két király. Luciferre néztem, de ő a szája elé tette a kezét, és kifelé invitált. A folyosóra kiérve becsukta az ajtót, és megszólalt:

-         Ez a büntetésük…

-         Mióta játsszák ezt?

-         Már azóta, hogy megérkeztek. Hitler, amíg egyedül volt, kénytelen volt a Tórát tanulmányozni, de így Sztálinnal elvannak… Na, gyerünk tovább.

A második ajtónál bentről hangokat hallottam, közelebb érve azonosítani tudtam, Orbán Viktor hangját:

-         És igen, egy csel, két csel, elteszi, hopp, de szép, majd ráfordul, lő, és, és… GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

-         Ööööö, de Viktor… – egy másik hang bentről.

-         Mi van?

-         Az a mi kapunk volt.

-         Nem, nem, nem lehet igaz! Már megint öngólt rúgtam!

Luciferre néztem. Odasúgta, hogy hagyjuk is most őket.

-    Tudod, Viktor büntetése az, hogy minden meccsen három öngólt lő, és így kapnak ki 3-2re.

-    Rettenetes…

-    Na, gyerünk tovább.

Hármasszámú ajtó, kitárulva Torgyán Józsefet láttam, amint épp csomagol egy hatalmas bőröndbe.

-         És ő?

-         Egyfolytában utazik. Kicsomagol megérkezéskor és már csomagol is be. Közben minden alkalommal egy Torgyán József összes beszédei című kazettát kell megnéznie, vagy egy sztárprimadonna koncertjeit hallgatnia. Nem irigylem őt sem. De hát ez van. Nem kívánságműsor. Mehetünk tovább?

-         Persze!

Ajtószám: négy. Az ajtó előtt állva hallgatom: „Nézz le rám, ó istenem…”

-    Ööö, Lucifer, ezt az ajtót nem kellene kinyitni. Mehetünk tovább.

Ajtószám: öt.

-         Ez kemény lesz, készülj fel! – szól Lucifer. Kinyitja az ajtót.

Bent Bill Clinton, és Monica Lewinski, nekünk háttal ül egy irodában szótlanul, és Bill nagyon el van keseredve. Luciferre nézek ismét.

-         Monica, légy szíves!

Monica felénk fordul kérdő tekintettel, és ekkor látom, hogy nincs szája, helyén tök sima a bőr.

-         Ajaj! Ez szopás… illetve pont, hogy nem az.

-         Bizony. – Lucifer megvakarta az állát. – Nem egyszerű itt az élet.

Becsukta az ajtót, és már mentünk is tovább. A következő ajtó egy tárgyalótermet rejtett, ahol az egyik padon Grespik László ült szomorúan, lehangolva.

-         És vele mi van? – kérdem.

-         Nos, ő pereket nyer egyfolytában.

-         Nem értem…

-         Mit nem értesz?

-         Hát, hogy ez miért büntetés? – Lucifer mosolyog a maga módján. – Hisz ez csak jó, nem?

-         Tényleg nem érted. A földön nem ehhez volt hozzászokva. Megőrjíti a gondolat, hogy nem bír pert elveszteni. Nem tudja megemészteni ezt a nyomást magában.

-         Szegény…

Kisétáltunk a folyosóra, és továbbléptünk a következő ajtóhoz, szám szerint a hetedikhez. Belépve Horn Gyulát és Németh Miklóst láttam egy állványon állva, és falaztak, de malter nem volt náluk. Egyszer csak a fal megremegett, és dőlni kezdett.

-         Vigyázz! Vigyázz! A francba!

-         Ööö? – Lucifer rám nézett és mosolygott.

-         Fel kell építeniük a berlini falat, ha már kivették belőle az első téglát. Csak nem tudnak maltert keverni, így a fal állandóan összedől.

-         Hmm. Hűha.

Nyolcadik szoba, ahol nem lakik senki, csak egy ágy, egy íróasztal, és az asztalon kislámpa világít.

-         Nos, ez lesz a te szobád.

-         Igen? Kafa.

-         Szerintem jól megleszel az emeleti társakkal…

-         Ja, Viktorral majd elfocizgatok, Horn Gyulával majd felváltva futok, úszok, teniszezek, és ha elfogy a cigim, nála biztos lesz. És ha esetleg nem tudnék aludni, majd belehallgatok Torgyán beszédeibe, az biztos elálmosít. Azt hiszem, megleszek itt.

-         Jó. Rendben, akkor én megyek is, hátha jön még új lakó mostanában.

Indult kifelé, de köhögtem egyet, hogy megpróbáljam magamra hívni Lucifer figyelmét.

-         Mi a baj? – nézett vissza.

-         Nem is tudom. Nekem mi lesz a büntetésem?

-         Jaj, de jó, hogy szólsz, majdnem elfelejtettem. Te valami firkász voltál odafent, nem?

-         Ja, valami olyasmi.

-         És szeretted?

-         Igen.

Nos, itt egy toll, ami nem fog. A fiókban találsz papírt.