a l k o t ó i
v á l s á g
nyakamon kötél…..
kezemben méreg…
szavakat keresek!
semmit sem értek!???
kapcsolgatom a lámpát
fel – le
s ettől várom a változást.
mintha nem lenne TELJESEN mindegy
hogy sötétben, vagy lámpafényben sz e n v e d e k…
agyamon áthatolhatatlan blokád.
unalomba… fullad… minden… tollvonás…
Kihúzott mondatok,
rengeteg kósza gondolat,
Kattogó rémálom,
szürkülő kép hasogat
Kerget egy vágy,
elsiklik egy árnyék,
Keresem a falam,
semmi sem számít.
fejem felett tántorog egy szíven szúrt kép
s a létbe fullad bele szép lassan a remény
néma mosoly övezi a plafont
alatta, mint hibás izzó villogok
röpködő fények közt halovány csillag
az örökélet már csak egy elkeseredett pillanat…
Nézni, nézni, nézni, nézni jobbra-balra
F e k e t e – f e h é r k é p e k e t á l m o d n i a f a l r a
Beesett arccal figyelni, hogy hol van a vég
S tudni, hogy sohasem lesz elég…
S tudni, hogy sohasem lesz elég…
S tudni, hogy sohasem lesz elég…
2004-01-12 |