Vadregényes tájak piciny vándora

Vadregényes tájak piciny vándora,

Mint az élet utolsó záloga

Apró lábain tipeg előre

Vihar elől menedéket keresve.

Fáradtan, mint aki ezer éve

Sétál, hátha kitalál a fénybe.

Félelem eszi pici testét lassan,

De ő megy előre szakadatlan

Bár nem látja, hogy merre,

Tőr előre az ismeretlenbe,

S ha minden percben elesik,

Testét hideg karmok tépik,

Ő akkor is feláll, és lépked,

Tovább álmodva az örök szépet.

Mert az álmait nem veheted el

Az álmait nem veheted el!

Fűcsomók közt ő a legerősebb

Még, ha hasa éri is a földet,

Mert amikor más már feladta

Ő még nem hullott darabokra.

És lehet, hogy a végén veszít,

Pár lépés, és erőtlenül felbukik,

Minden fegyvere egy apró tekintet,

Nyomán mégis könnycsepp serken.

A keselyű már száját nyalogatva nevet,

Vészjóslón kering feje felett.

S ha a következő dombra már nem jut fel,

Vagy a vadász csapdájában tűnik el,

Akkor sem jut az élet sötét oldalára,

Akkor is lesz, ki nevét bevési a fejfába.

Mert az álmait nem lophatod el,

Az álmait nem lophatod el!

Járni az úton, hol senki nem járt,

Tipegő alakként szaladni tovább.

Nézni, amit senki sem látott,

Valaki más szemével látni a világot.

Hallani, ahogy kopog a harkály hármat,

Némán bevenni a bevehetetlen várat.

Tapintani, amin végigfutott a harmat,

Önként a gyengébb kezébe adni a hatalmat.

Érezni, ami senkinek sem fájt,

Mint rab madár, kit a rengeteg bezárt.

Inni a vizet, ami még nem ért torkot,

Apró patak, legbelül a zordon.

Enni, amit nyelv még nem ízlelt,

És egy pillanatra megérteni mindent.

Mert az álmai nem a tieid,

Az álmai nem a tieid!

Vadregényes tájak piciny vándora,

Az örök álmok bátor harcosa,

Tipegő, pici lábak viszik keresztül őt

Dombon, erdőn, patakon, legelőn,

Iderohan, majd visszaszáguld a távol,

Jöttére a gémeskút is csak bámul,

És megnézi őt a délceg hegytető,

Ahogy tör előre rideg utakon, egyedül.

Egyetlen társa a néha rákacsintó napsugár,

Az is az első felhővel tovaszáll.

Kicsiny testét bogáncs szúrja,

A félelemtől pici farka behúzva.

Bár nem is sejti, milyen messze a vége,

Sétál, mintha az utolsó két lépés lenne.

Az álmait nem veheted el,

Mert ha az álmait elveszed,

Kihuny az édes, apró tekintet,

Pici szíve örökre megpihen.

Ne lopd el azokat az álmokat,

S örökre e tájak vándora marad.

2004-04-27