Ne aggódj

Ne aggódj, éjnek elátkozott gyermeke,

Téged is megérint majd a hajnal mérge.

Hiszen eljön a reggel, a bántó fénnyel

S az út végén a remény lesz, ami elnyel.

Lekerül rólad a sötétség szűk leple

S meglátnak majd az utca porában fekve.

Egy büdös város büdös zajára ébredsz,

De csak kiürült lelked fájdalmát érzed.

Felülnél, de vágynál erősebb a törvény:

Még lenn tart a földön egy pokoli örvény,

Kering minden, mint egy hinta: körbe-körbe

Heves erő passzíroz bele a földbe.

Riadt arccal, némán pislogsz föl az égre,

Imát rebegsz istenednek: legyen vége!

Ne aggódj kicsi lény, hisz minden rendben van,

A fény csókjával születsz újjá hajnalban,

Csak ne pislogj, mint ki nem érti a reggelt,

Körülötted már a város régen felkelt.

Szemben veled mosolyog az elmúlt éjjel,

Rántott pulykamell valami töltelékkel.

Legalább nyitott szemmel lásd a falakat,

Magad építetted, hogy elrejtsd arcodat.

Nevetve nézel fel, hogy ki ez az ökör,

De a várfalad belseje csupa tükör.

Újra imára kulcsolod görcsös kezed,

Kétségbeesve hívod a sötétséget

Megmentőd, bújtatód, régi cinkostársad,

Hogy örökre rejtve maradj a világnak.

Ne aggódj, hiszen minden rendben

Eltűnsz majd szépen csendben

Ne aggódj, elbújik majd a fény

Elalszik benned majd a remény

Ne aggódj, eljött már a vége,

Nem kell visszamenned a fénybe.

2003-12-16