Csókolj!
Hajad selymesen ringatózik a gyertyafényben.
Mézédes dallam szól, és Te is érzed.
Egy sóhaj száll fel, ahogy csókolom a vállad
Kezem melled simogatja, beleremeg a lábad.
Testedet ölelőn a hálóing is halkan nyögdécsel,
A vágy tornácára halk léptekkel kúszva fel.
Fel-fel, lágyan simogat, lassan meztelen a tested
Körülöttünk minden perc némán reszket.
Csókolva érint az ajkam, halk sóhajok
Lüktető testeddel eggyé olvadok.
Csókolsz, csókollak, szinte esztelen
Étek vagy, és születésem óta éhezem.
Vágytam a percet, mikor karodba érek
Rajtad kívül semmi mást sem érzek
Most, hogy itt vagyok, mohón ízlellek,
Alig-érintésekkel némán becézlek.
Hátadon fekszel, mint egy angyal, az ágyamon.
Tested ajkaimmal felfedezni indulok.
Nem tudom, merre induljak, hol kezdjelek
Hogy minden négyzetcentiméteren ezerszer szeresselek.
Versenyt simogatjuk tested, én és a gyertyafény,
Csontig éget minket az örök szenvedély.
Halk sóhajok, a plafont éri már a vágy
Ahogy finom mozdulatokkal kúszol alám.
Benned lüktetek,
Kattognak a percek,
Órák óta égünk őrült szenvedélyben.
Olyanok vagyunk, mint két áruló árny
Pokolban égő bűnös szalmaszál.
Tombolva csókolj!
Őrülten!
Csókolj mindenütt,
Még ha maga az ördög jön is el értünk.
Kecsesen feszülő tested ívét ujjaim követik,
Bőröd selymét lángolva borítják csókjaim.
Gyorsabban! – súgod, és magadba zársz
Édes kalitkában lüktető félhomály.
Vad sóhajok, extázisban úszunk,
Egyre gyorsabb ritmusban ringatózunk.
Ölelő karod szinte fojtogatva szorít,
Tested minden pontján édes tűz borít.
Csókolsz, ölelsz, imádsz esztelen
Szinte ájulásba taszít az élvezet.
Nincs már kontroll, minek is kellene?
Mikor nyakamon fénylik az élvezet lehelete.
És… és… és…
Még! Még! Még!
Most! Most! Most!
Egy pillanatra leáll a lélegzet, nincs hang,
Izzadságcseppek borította testünk sikolt csak.
Mindenünk megfeszül, dobban a szív, és nincs tovább
Együtt úszunk a beteljesülés eddig ismeretlen tornácán.
Combod remeg, ahogy még szorosabban magadba zársz,
Az utolsó cseppig simogatva ölelnek szeméremajkaid át.
Lehalkul, de nem tűnik el,
Emlékké lesz, örökké édes!
Néma pihegés, utolsó sóhajok,
Hálás, lélekig hatoló simogatások.
Gyengéd csókjaimtól bőröd visszanyeri színét,
Ahogy karjaimban fekve lelassul a lét.
2004 |