Éjféli zuhany

Bátor félhomály. A hold ezüstös fénye alatt a nyári éjszaka édes lehűlése nyomán a kerti zuhany langyos melegséggel nyalogatja testem. Arcomról tovahulló vízcseppek játékosan kergetőznek mellkasomon a szőrszálak között, lefelé, egészen fürdőnadrág takarta lágyékomig. Meg-megcsillan a holdfény testemen, ahogy a gyámoltalan felhők kikacsintgatni engedik. Lágy szellő dúdolgat csontig hatoló borzongatással. Ciripelő tücskök játéka vegyül bele, hátul a kertben. Kellemes melódia.

Hátulról két kezed furakszik be, és igyekszik átkarolni. Engedem. Miért ne engedném? Bolond lennék, ha csak egy percre is megnehezíteném e két drága kéz kényeztető mozdulatait. Meztelen vagy. Meztelenebb nem is lehetnél, de én gondolatban mégis százszor meg ezerszer lehámozom rólad a nem létező ruhát. Hol vagy? Hátranyúlok, mintha nem tudnám, pedig nagyon jól érezlek hátam minden egyes porcikáján. Érzem, ahogy bőröd lágyan ölel, mint francia krémesen a hab a piskótát. De mégis játékosan kereslek, ujjaim a hold fénye alatt, mint remegő és szégyenlős zarándokok kóborolnak. Élvezik tested borítatlanságát, hogy csak te vagy, természetes valódban. És csak az enyém vagy! Mohón szaladgálnak selymes bőrödön feneked vonalától fel az oldaladon. Elém perdülsz. Az esti szélben, a hold fényében csókod édes, és lágy. Nyelved lassan csúszik át számba, félve kutat, keresi az enyémet, mint kedves játszótársat. Utánozva minket ők is őrült ölelkezésbe kezdenek, elborítani igyekeznek egymást. Kezed a nadrágom felé téved, réveteg pillanat, felszisszenek, te pedig kacsintasz. A többiek már talán alszanak. De talán nem. Csókom helyett most huncut mosolyoddal az ajkaidon hátrasandítasz a hálószoba ablaka felé. Sötét van odabenn. Fél térdre ereszkedsz, hogy megszabadíts nadrágomtól. Puszit kapok fedetlen szemérmemre. Beleremegek teljes testemmel. Felkapod a nadrágot, és halkan nevetve, mint játékos gyermek elszaladsz vele a fűzfa alá, a hintaágyhoz. Ezernyi csillag csókolja fényével testedet, hogy lássalak, ahogy kinyújtott kezeddel engem hívogatsz. Megyek, puha fellegeken szinte repülök feléd, hogy mielőbb átöleljelek. Mert karjaid szerető melegsége nélkül egy pillanat is rettenetes örökkévalóság. Megfogom kinyújtott karod, és táncra perdülünk az éjszakában. Ajkad ajkamra tapad, ahogy lágyan dőlünk el bársonyos fű-ágyunkon. Szinte sercegnek, elforrva tovaszállnak az éjszaka apró cseppjei, ahogy lángoló testünk igyekszenek oltani, mindhiába. Nincs az a tenger, ami lehűtené a tüzet bennünk.

Mellettem fekszel, föléd hajolok. Kezemmel arcod simogatom. Becézgetlek. Látom szíved minden dobbanását a szemedben, ahogy rám nézel. Ujjaddal szemed sarkához nyúlsz, hogy kitörölj egy könnycseppet onnan. Megcsókolom ujjad nyomát. Megérted a játékot, és visszavarázsolva a huncut mosolyt ajkaidra ujjaddal vezeted nyelvemet tested jól ismert, mégis még ezer meg ezer gyönyört rejtő paradicsomán keresztül. Nyakadra mutatsz, és én követlek. Ajkaidra, naná, hogy követlek. Végighúzod testeden, nyakadtól a pocidig, alig tudlak követni nyelvemmel. Élvezed, hogy karmesterem lehetsz, és tested is élvezi az érzékek hangversenyét. Egyik ujjad a szádban, halkan szopogatod. A másikkal lábaid között megbújó forró barlang felé tereled nyelvemet. Szemembe nézel, mézes mosolyoddal kérlelsz. Imádom, amikor nézel. Ahogy nézel. Hogy engem nézel.

Nyelvem körkörös mozdulatokkal sercen testeden, lefelé csúszik egyértelmű úti céllal. Magamba akarom szívni nedveid, felfalni tüzelő, lágy öled sejtjeit. Hogy egyesüljenek az enyémekkel, ördögi táncban ezen a pokoli vágyakkal teli éjjelen. Ahogy sokadszor már, és még rengetegszer, ajkammal, kezemmel és nyelvemmel, és minden érzékszervemmel felfedezlek, hogy benned teljesedjem ki, és te bennem. Égető akaratossággal körkörösen nyalogatlak, ízlellek, csókollak. Hullámzik a kéj, és mi is vele hullámzunk. Követem tested ritmikus remegését, ahogy a közeledő csúcsokat ostromlod. Robbanásig feszül tested, és mint hatalmas bomba a kanóc végén, úgy robbansz nyelvem végén az utolsó mozdulatnál. Nézem arcod, nézem a gyönyört, és veled olvadok. Nektárod fénylik ajkamon, mikor föléd hajolok, hogy lágy csókokkal borítsalak a beteljesülés pillanataiban. Némán pihegsz, és szemedben a kérlelés helyét átveszi a hálás kielégülés. Hagylak pihenni, hadd élvezd ki minden pillanatod, lágyan simogatlak, míg új erőt merítesz. Szemed fénye a hold és a csillagok fényével vív eldöntetlen csatát, de az én szívemben a csata el sem kezdődött. Kevés lenne ahhoz ezer hold, és milliónyi csillag, hogy méltó ellenfele lehessen egyetlen pillantásodnak.

Tovatűnő felhők mosolyognak ránk néma cinkossággal. Felállsz, és magaddal vonsz. A hintaágyba ültetsz, és nyelveddel benedvesíted keménységem. Rám ülsz, egész testeddel lágyan rám simulsz. Ágaskodó mellbimbóid keménysége szinte megőrjít, tudattalan állapotban csodállak. A hintaágy ritmusában hintázol te is rajtam. Nyelveddel ajkaim simogatod, őszibarack-ízed szánkázik rajta körbe-körbe, tested egyre vadabb ritmusban hullámzik rajtam. Tomboló öled minden idegszála forró kényeztetéssel ölel át, édes mozdulatokkal csalogat kitörni régóta fojtogató rabságomból. Te vagy a börtönöm őre, vagy maga a börtönöm, hisz a rabod vagyok, de még senki nem élvezte úgy a rabságot, mint én melletted. Zárj magadba, fonj át teljesen, karjaid, mint ölelő rózsaszirmok kényeztessenek. Minden idegszálammal rád hangolódom, hogy maradéktalanul, és teljesen kiélvezhessem fenséges lényedet. Ha te vagy az óceán, leszek a partod, hogy mindig öleljelek; ha te vagy a felhő, leszek az égbolt, hogy mindig rajtam úszkálj; ha te vagy az eső, leszek a szél, hogy mindig esztelen táncra hívhassalak; ha te vagy a hó, leszek a táj, hogy lágyan szállingózva eltakarhass.

Megérzed, hogy feszül a testem, mint pattanni készülő húr. Szólnék, de nem engeded, ujjad hegyével csitítasz, hogy ezen az éjjelen te vagy az úr, és én vagyok a rabszolga, aki élvezi a szolgálatát. Csókoddal borítod be ajkaim, hogy ne ellenkezhessek egy pillanatra sem. Igazad van, nem kellenek ide szavak, hisz lelkünkkel beszélgetünk. Szempilláid rezdülései súgják nekem minden gondolatod. Lassan kihúzol magadból, épphogy kiérek belőled, máris égetően fájó hiányod. De nem engedsz szenvedni, gyengéd és figyelmes börtönőr vagy, nem kínzod odaadó és engedelmes rabodat. Szádba veszel, hogy ajkaid fejezzék be, amit lángoló kéjbarlangod elkezdett. Finom mozdulatokkal csúszkálsz rajtam fel-le, szemembe nézel, látni akarsz. Látni akarod minden pillanatát annak az őrjítő szenvedélynek, amit te váltasz ki belőlem. Hajadat kezembe adod, és férfiasságom teljes terjedelmével szádban hümmögve jelzed, hogy irányítsam mozdulataid. Érzed, hogy kitörni készülök, minden porcikámmal megfeszülve remegek mozdulataid lángoló élvezete alatt. Nem tudod eldönteni, hova szeretnéd, ezért kacér mosollyal arcodon juttatsz kitörő élvezetemből mindenhova. Forrón lüktetek kezeid között, ahogy beteríted magad teljesen. Arcodra, ajkaidra, csillogó melleidre. Mindenhova akarsz belőlem.

Némán figyelsz, ahogy törölgeted magad. Én, ha akarnék, sem tudnék megszólalni, édes csatában veszett oda a hangom, és minden mozdulatom. Felállsz, újra megcsókolsz a huncut kislány mosolyával, és a medencébe veted magad. Felém fordulsz, és lágy mozdulatokkal tereled a vizet magad körül. Irigylem a vizet, mert most ő ölelhet téged. Rám nézel. Beléd szeretek. Újra meg újra. Szemeidbe, hangodba, mosolyodba, hajad esésébe, vállad vonalába, mindenedbe. Örökre.

2004