5: Madarat tolláról, embert őrangyaláról

Egy bevásárlóközpont első emeletén, a korláton könyököltem. Alattam pont a kajáldák helyezkedtek el, így szabad betekintést nyertem az emberek étkezési szokásaiba. Volt itt aztán minden, hamburgeres, pizzás, kínai, görög, olasz kaja… minden. A modernkor csodái. Hamarosan kapható lesz a rántott bélszín marslakó módra is. Alig várom. Eheti akció, jövő heti akció, itt egyél, ott egyél, ezt kapsz hozzá, azt kapsz hozzá; és persze a rengeteg vásárló, akik mindig, újra és újra bedőlnek ezeknek az eszeveszett hirdetéseknek. Mintha ez okozna számukra kielégülést. A vevő elégedett mosollyal az arcán, kielégülten távozik, az eladó is mosolyog, mert azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő őszintén, kizárólag a vásárló érdekében segített a hatalmas felizgulási folyamat befejezésében. És aki tud a gondolatokban olvasni, az tudja csak, hogy mégis hányszor köptek bele abba a kajába, amit végül több száz ember majszolgat naponta. Vagy hány csótányt főztek bele a husiba, és a csokis kenyér barna színét mi adja még a csokin kívül. De ne reklamáljunk, mi kértük, megkaptuk! A legboldogabb ember pedig szokás szerint nincs jelen, mert ő minden bizonnyal valahol a Kanári szigeteken nyaral, esernyős, szívószálas kis koktélokat kortyolgatva. Ő ugyanis a tulaja az egésznek. Minek is lenne itt, hiszen nélküle is működik az egész. Ő nem önző, nem veszi el az itt dolgozó emberektől, akik mindennapos főszereplői itt az életnek, azt az elégedettséget, amit a vásárlók igényeinek kielégítése okoz. Ő megelégszik azzal a szerény kis örömmel, hogy naponta pár millával gyarapszik a bankszámlája. De ne irigyeljük őt, hiszen rettenetes lehet rajta a feszültség, ma este például kaszinóznia kell menni, ahelyett, hogy bevállalhatna egy második műszakot. Bár olyan apró problémái lennének szegénynek, hogy miből is fizeti ki a gázszámlát, még mielőtt kikapcsolnák, és fagyoskodnia kellene. Tehát ne aggódjunk egy pillanatig sem, ha végignézünk egy efféle aktust, hiszen itt mindenki megkapja a neki járó jutalmat, ki ezt, ki azt.

A másik jelenség, ami óhatatlanul együtt jár az efféle helyekkel, az a tömeg, főleg hétvégén és ünnepnapokon. Családi program a plázába járás. Végül is, mi is ehhez képest egy kirándulás, vagy egy jó kis játszótér… Hiszen itt végigráncigálhatod a gyerekedet boltról boltra, kiabálhatsz vele, amikor szeretne valamit. Vagy egész egyszerűen bedobhatod a gyereket a gyermekmegőrzőbe, ahol szakképzett dadusok és bébiszitterek vigyáznak majd rájuk, feltéve, ha van rá idejük a Cosmopolitan olvasása, vagy csevegés közben. De ha véletlenül otthon hagynád a nagyival, aki esetleg törődne is vele, akkor te lennél a kegyetlen, mert megfosztanád az élménytől. Hiszen akkor nem nézhetné meg itt a kínálatot, a totyogós kis öreg mamákat, papákat, akiké a múlt. Vagy a rohanó középkorú embereket, akik időnként beszaladnak ide, kajálni, vagy villám-ajándékvásárlásra; nos övék a jelen. Vagy kihagyná szegényke a 15-16 éve diszkócicákat, és susogógatyás suhancokat, akik két mondatot képtelenek végigmondani a” baszd meg” szófordulat nélkül. Övék lenne a jövő? Ajaj…

Épp egy negyven év körüli nőt néztem, aki hirtelen torpant meg az egyik kirakat előtt. Ezáltal belé rohant a két mögötte siető fiatal, akik próbálván kitérni az ütközés elől, további embereket löktek meg. Ahelyett, hogy mérsékelték volna az ütközést, olyan kavalkádot teremtettek, ahol tíz ember anyázott versenyt. Főleg egy 20 év körüli lány, akit frankón leöntött hátulról egy középkorú úr. Ekkor hallottam egy hangot magam mellől:

-        Durva, nem?

-        A bátyámmal egyszer már alkottunk erre egy elméletet.

-        Éspedig? – a mellettem lévő emberke egy negyvenes férfi bajusszal.

-        Kirakat merevedés. Tipikus női betegség, elsétál a hölgy egy kirakat előtt, meglát valamit, és abban a pillanatban lemerevedik, és megszűnik számára a külvilág. Csak arra az egy dologra tud koncentrálni.

-        Ez jó! És a férfiaknál nincs ilyen?

-        Kirakatnál semmiféleképpen. Az már más tészta, ha meglát egy formás női feneket, vagy egy kellőképpen nyitott dekoltázst. Én egyszer például majdnem hazáig követtem egy nőt, mert annyira megfogott a feneke…

-        Ez már csak így van… megesik az ilyesmi. De azért vigyázni kell vele, nehogy a hölgy észrevegye, hogy túlságosan bámulják.

-        Megvan erre is a taktika… újság, meg ilyesmi. De egyébként állítólag a férfiak nem a nők mellét nézik meg először. A statisztikák szerint először a szemet nézi meg a férfi, aztán nagyjából felméri az arcszerkezetet, és csak azután csúszik le a szeme a mellekre. Aztán persze hajlamos ott ragadni, de ez már másik történet. De ha jobban belegondolok, mi baj lenne a bámulással? Nyílván azért rakja ki, mert azt akarja, hogy lássák. Esetleg az nem tetszik neki, aki nézi…

-        Ezt ezen túl meg fogom figyelni. – néhány perc csend következett, amit végül bajuszos barátunk tört meg. – Örülök, hogy végre megismerhettelek. – Nyújtja felém a kezét.

-        Ki maga? Csak nem…

-        Nem… dehogy. Nem vagyok meleg. Én vagyok az őrangyalod.

-        Miről beszél? Ez nagyon rossz duma. Próbálkozzon inkább másnál.

-        Hidd el nekem, a nevem Gyula, és az a feladatom, hogy vigyázzak rád amennyire csak tudok, és segítsek.

-        Na persze, én pedig Pinokkió vagyok, és a jótündér igazi kisfiúvá változtatott, hogy ne mondhassák többé rám azt, hogy fatökű vagyok… Hagyjon engem, van ennél jobb dolgom is.

Odasétáltam a kávézó pultjához, és rendeltem egy kávét. A pincér gyerek nem figyelt rám, ezért még egyszer, erőteljesebben rászóltam. De megint semmi reakció.

-        Nem hall téged, és nem is lát. Te most csak álmodsz, és a képzeleted teremtette ide önmagad. Ezért nem beszélhetsz az emberekkel, csak a gondolataikon keresztül…

-        Hagyjon már engem békén. Hé öreg, azt mondtam, szeretnék egy kávét tejjel, cukorral, nem érted? – hiába ordítottam, a füle botját sem mozdította rá.

-        Értsd már meg…

-        Azt állítja, hogy álmodom?

-        Igen.

-        Akkor azt sem fogom érezni, ha nekifutásból leugrom a korláton keresztül a placc közepére, nem igaz?

És már neki is indultam, őrangyalom csak annyit mondott magában, hogy ez hülye. Nem is tudom, mit akartam igazából, egész egyszerűen talán arra vártam, hogy bevallja a hazugságát. Hogy azt mondja, „kamu az egész, megbeszéltem a pincérrel, hogy ne szóljon hozzád semmit, nehogymár leugorj, te állat!” De mivel nem szólt, voltam olyan marha, hogy nekifutásból átugrottam a korláton, egyenesen a kajáló emberek közé. Bajuszos emberünk meg csak állt fent, és várt, amíg visszasétálok, fel a lépcsőn hozzá.

-        Jó, tegyük fel, hogy te vagy az őrangyalom, és tényleg álmodom. De hol a fenébe voltál eddig? Szabadságot vettél ki?

-        Ez nem ilyen egyszerű.

-        Miért, másnak is az őrangyala vagy? Előre szólok, hogy nem közösködöm senkivel!

-        Nem, csak a tiéd vagyok, de egész eddig a purgatóriumban várakoztam, és csak egyszer jöhetek segíteni. Ha sikerül, én a mennybe megyek, ha nem, a pokolba. Ez olyan, mint valami bizonyítás a nagykutyák előtt. Közepesen helyes életet éltem, ezért kaptam még egy lehetőséget, hogy megmenthessek valakit. De csak akkor jövök, ha nagy szükség van rám.

-        Nagy szükség? És most az van?

-        Igen. – mondta halkan. Összehúzta a szemöldökét. – Ha nem sikerül a küldetésem, holtan ébredsz. Azaz hülye vagyok, mert nem is ébredsz fel. Érted?

-        Hát, nagyjából. És mi a küldetésed? Mit kell elérned?

-        Mielőtt elaludtál, feltettél egy kérdést, emlékszel még rá?

-        Nem…

-        Nem is baj. Jobb úgy, ha nem arra koncentrálsz. Majd utunk végén felteszem neked azt a kérdést. És ha válaszolsz rá, akkor sikerrel jártunk.

-        Hú, remélem nem valami marhaságot, kérdeztem, mondjuk, hogy vannak-e ufók, vagy hogy ki lőtte le Kennedyt.

-        Nem… – nevetett. Majd komolyra vette a figurát az én drága őrangyalom. – Nem marhaság, de nehéz kérdés.

-        Egyvalamit nem értek: mire fel jött az öreg a fürdőszobában, és mi van azzal, amit a kaszás szerint látnom kell?

-        Mindketten segíteni akartak, de nem hallgattál rájuk, nem a megfelelő úton haladtál. Ezért jöttem én, talán rám jobban fogsz hallgatni. Én nem mondok, hanem mutatok. Egyébként nem számít, hogy mit mondtak, mert ők a jövőre utaltak, és a jövő mindig a múlttól és a jelentől függ. A múlton már nem változtathatsz, de a jelent te alakítod, így ne foglakozz semmivel, amit a jövődre mondanak. Minden rajtad áll. Csak azért mondták, hogy a jelened befolyásolják.

-        A végén még találkozom a lelkiismeretemmel is?

-        Hülye!

-        Mit is mondtál, hogy hívnak?

-        Gyulának.

-        Nem túl snassz ez?

-        Miért? – nézett rám értetlenül.

-        Mert elvégre egy őrangyal vagy, és így valami extra név illene hozzád. A többi angyalnak Gábriel, meg ilyesmi a neve. Neked meg csak simán Gyula?

-        Madarat tolláról, embert őrangyaláról…

-        Most sértegetsz?

-        Te is azt tetted. De egyébként, ahogy nem te választottál engem, úgy én sem téged, tehát kénytelenek vagyunk elfogadni egymást úgy, ahogy vagyunk.

-        Jól van, na! Azért annak örülök, hogy legalább magyar őrangyalt kaptam. Képzelem, mit kezdenék, mondjuk egy francia őrangyallal. Mire elmutogatnánk egymásnak mindent… tiszta Activity, már az őrangyalnál bajban lennék.

-        Gyere velem!

Szólt, és már indult is lefelé a lépcsőn, egyenesen az étkező emberek közé. Érdekes volt a járása, tényleg mintha súlytalanul lépegetne a lépcsőkön. És ami kimondottan furcsa volt benne, hogy mégis hallottam léptei koppanását a padlón. Némán tettünk néhány kört az asztalok között. Figyeltünk. Úgy a harmadik kör végén felém fordult, lassan végigsimítva bajuszát:

-        Van valaki, aki felkeltette az érdeklődésedet?

-        Hogy érted?

-        Olyan ember, akire kíváncsi lennél…

-        Van.

-        Pl.?

-        Pl. az a fiatal pár ott. – mutattam egy húsz év körüli párra.

-        Elmondom, mit kell tenned. Menj oda melléjük, és tedd a vállukra a kezed. Ha elég erősen koncentrálsz, hallani fogod a gondolataikat, és akár kérdéseket is feltehetsz nekik.

-        Nagyszerű! Menjek oda? – néztem rá kérdőn, és már el is indultam a pár felé…

-        Gyerünk, rajta!

Odaértem melléjük. A lány salátát evett, a srác gyrost… a lány vöröses hajú volt, nagy arany fülbevalót viselt, sötétkék, mély kivágású blúzt, és zöld szemeivel a szembeni ékszerbolt kirakatát fürkészte. A srác szeme összevissza járt, rövid barna haja tiszta zselé, Devergo póló volt rajta, és kajálás közben hanyagul játszott a kulcsával… Először a srác vállára tettem a kezem, és eszméletlen élményben volt részem. Mintha megszűnt volna tér és idő, leállt minden, és hallottam a gondolatait:

-        Ha hazamegyünk, úgy megduglak! Mi a fenének kellett ide bejönni, csak felesleges időpocsékolás. Hú, te, azokkal az ajkakkal nem a paradicsomot fogod szopogatni, abban biztos lehetsz!

Elkaptam a kezem: rettenetes. Ennyire befordult agyú gondolkodást… öcsi, te biztos Gangsztát hallgatsz! Helyes, menj haza, szopasd csak le, elvégre az a dolga, nem? Na, nézzük meg, mit szól ehhez a lány… Őrá tettem most a kezem.

-        Most kellene szólnom neki, hogy vegyük meg azt a karkötőt. Otthon biztos dugni akar, és tudja, ha nem kapom meg, akkor nyűgi leszek, és nem lesz szex. Ha becsukom a szemem, és nem hallom a hangját, majdnem elviselhető…

Azigen! Szépen egymásra találtatok. Hát ez a nő nem is érdemel mást, csak azt, amit otthon a gyerektől kapni fog. Modern értékrendszer, és gondolkodás, mi? Nesze nektek. Őrangyalomra néztem széttárt karokkal:

-        És most?

-        Tehetsz fel kérdéseket is, mondtam már…

-        Kérdezni? Minek? Amire akartam választ, azt megadták ők maguk.

-        Próbáld ki!

-        Jól van, na!

Ismét a lány:

-        Mondd csak édes, volt már orgazmusod?

-        Úgy érted, maszturbáció közben?

-        Nem, úgy értem, szex közben, de már nem is fontos a válasz. Aztán szép karkötőt válassz!

Majd a srác:

-        Jól vagy, barátom?

-        Persze, miért?

-        Mintha elcsöppentél volna a sok cici láttára…

Idegesen lenézett a lábai közé, majd kapkodni kezdte a tekintetét ide-oda. Barátnője értetlenül nézte.

-        Mi van veled? – kérdezte tőle.

-        Nem is tudom, csak olyan furcsa, mintha…

-        Te, érdekel téged egyáltalán, hogy még soha nem volt orgazmusom veled?

-        Miről beszélsz?

-        Soha nem kérdezted, hogy nekem jó-e.

-        Nem lehetne ezt máshol megbeszélni? – kérdezte, majd suttogva folytatta: –  Már bámulnak…

Na, magukra hagytam őket. Őrangyalom a fejét rázta. Én pedig kezdtem élvezni a hirtelen kapott hatalmat. Máris újabb áldozatok után kutattam. Jó bigéket faggassak a titkaikról, vagy kis suhancokat alázzak meg? Megőrültem…

-        Héhéhé! Állj le! Nem az a cél, hogy bekavarj az emberek életébe, hanem az, hogy válaszokat találj a kérdéseidre. Ennek megfelelően csináld!

-        Azért csak lelhetek benne egy kis élvezetet, nem?

-        Miért kéne?

-        Menj már! Szerinted ez a pár nem érdemelne meg egy hatalmas alázást? Két ennyire lelki szegény embernek nem is lehetne létjogosultsága.

-        Ezt szerencsére nem te döntöd el! És ne is akard eldönteni!

-        Úgy érted, mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy hülye legyen? És ha a saját hülyeségével mások életét is befolyásolja?

-        Jó kérdés… de egy pár alapján te már leszűrted, hogy mindenki hülye?

-        Nem. Megyek tovább. Pá!

Újabb szerelmespár, kicsit szolidabb, mint az előző. Mind a ketten McDonalds-os kaját ettek, a lány gyönyörű fekete hajú, és szürkészöld szemű, aranyos kis kardigánt viselt. A srác rövid barna hajú, egyszerű pólóban. Most mind a kettőjük vállára tettem egyszerre a kezeim, és nem vártam gondolataikra, kérdeztem:

-        Hogyan ismerkedtetek meg?

-        A sors akarta így… – kezdte a fiú, majd megerősítésre várt, és a lány meg is adta:

-        Így igaz. Egy diszkóban találkoztunk, mind a ketten először jártunk ott, és nem túl jó előjelekkel mentünk oda. De fantasztikus előjelekkel távoztunk onnan…

-        És mind a ketten túl voltunk egy hosszú kapcsolatot követő nagy csalódáson.

-        És mind a ketten egy szívecskét viseltünk a nyakláncunkon, amit az anyukánktól kaptunk. Még ott a dizsiben el is cseréltük a szívet, biztosítéknak arra, hogy találkozni fogunk újra. – mondta a lány, és mély sóhajjal fejezte be „gondolatát”.

-        Azt hiszem már akkor éjjel, beleszerettem, és az óta sem cseréltük vissza a szívet.

-        Olyan édes volt, ahogy megcsókolt. Egymással szemben ültünk, és én pezsgővel kínáltam, erre ő azt mondta, hogy megrontom, mert nem akart már többet inni. Letettem a pezsgőt, és mélyen a szemébe néztem, hogy kiolvashassa, szeretném, ha megcsókolna. Erre ő azt mondta, hogy most rontom meg igazán, de élvezi, és megcsókolt.

-        Halálra izgultam magam másnap, hogy felhívjam-e. Vajon emlékszik-e rám, vagy már el is felejtett, de találkoztunk, és minden csodálatosan alakult.

-        Volt akkoriban egy kis gondom az életemmel, és gyakran nyúltam enyhe drogokhoz, de az ő szerelme megmentett, és visszarántott az igazi életbe. Mellette a mindennapos boldogságban eltörpül az a pillanatnyi, hamis öröm, amit a drog okozott.

Itt szálltam ki, és könnyes szemmel néztem, ahogy megcsókolják egymást, és az igazi örömöt az jelentette, hogy nem is sejtették, mi történt velük, csak azt érezték, hogy ami közöttük van, az nem más, mint az igazi, feltétel nélküli szerelem. Jó érzés volt végignézni, és egy pillanatra a részesévé válni. Őrangyalom közben ellófrált valamerre, úgyhogy folytattam utam, mivel nem mondta, hogy csak az étterem részben nézelődhetem, kimentem onnan, és betértem egy ruhaboltba. Ki is szúrtam az áldozatomat, egy tizennyolc év körüli szöszit, bár ez csalóka, mert ma már 2-3 év mínusszal kell számolni a valós korát a smink miatt. Bezzeg egyszer majd eljön az idő, amikor csökkenteni akarják a korukat, mint az a nő a bárban. Tényleg, mi lehet vele? A szöszi vállára tettem a kezem, aki éppen blúzokat válogatott.