Ne aggódj
Ne aggódj, éjnek elátkozott gyermeke,
Téged is megérint majd a hajnal mérge.
Hiszen eljön a reggel, a bántó fénnyel
S az út végén a remény lesz, ami elnyel.
Lekerül rólad a sötétség szűk leple
S meglátnak majd az utca porában fekve.
Egy büdös város büdös zajára ébredsz,
De csak kiürült lelked fájdalmát érzed.
Felülnél, de vágynál erősebb a törvény:
Még lenn tart a földön egy pokoli örvény,
Kering minden, mint egy hinta: körbe-körbe
Heves erő passzíroz bele a földbe.
Riadt arccal, némán pislogsz föl az égre,
Imát rebegsz istenednek: legyen vége!
Ne aggódj kicsi lény, hisz minden rendben van,
A fény csókjával születsz újjá hajnalban,
Csak ne pislogj, mint ki nem érti a reggelt,
Körülötted már a város régen felkelt.
Szemben veled mosolyog az elmúlt éjjel,
Rántott pulykamell valami töltelékkel.
Legalább nyitott szemmel lásd a falakat,
Magad építetted, hogy elrejtsd arcodat.
Nevetve nézel fel, hogy ki ez az ökör,
De a várfalad belseje csupa tükör.
Újra imára kulcsolod görcsös kezed,
Kétségbeesve hívod a sötétséget
Megmentőd, bújtatód, régi cinkostársad,
Hogy örökre rejtve maradj a világnak.
Ne aggódj, hiszen minden rendben
Eltűnsz majd szépen csendben
Ne aggódj, elbújik majd a fény
Elalszik benned majd a remény
Ne aggódj, eljött már a vége,
Nem kell visszamenned a fénybe.
2003-12-16 |