Inkább zárjatok be!
Kihunyt a dicsfény és lecsengtek a meghitt percek.
Csak bolond arctalan bohócok, kik körbevesznek.
Ím hát itt, a semmi partjainál dől el, hogy alakul a világ,
Szomorú hadseregek között a harc döntetlenre áll.
Ugyan kinek írok, ha a szavak hallgatnak?
El nem csókolt csókok darabokra szakadnak,
Lekapcsolt lámpák, üres és néma folyosók
Fekete vér áztatta földeken bolyongón
Hiába keresek, mert ki itt volt, már nincs sehol
És már a napfény is a horizonton fuldokol.
És ha a világ a szennyben végleg elmerül
Miért? Miért maradok én itt, egyedül?
Mit keresek itt, kard nélkül a döntő csatában?
Halálsikolyom ott maradt egy öreg tölgyfában,
Könyörgöm, legalább hadd haljak én is meg!
Ne ássak sírokat egyedül ezeken a pokoli földeken!
Én legyek, ki elkészíti az örök emlékül maradó fejfát?
Hogy tudattalan utódok a sírokon az én betűim olvassák?
Nem! Nem leszek cinkos, és nem maradok néma,
Inkább zárjatok be engem is a fájdalmasan örök sírba!
Nem temetem azokat, kiket mások öltek meg:
Romantika, becsület, tisztesség és szerelem.
2004-10-21 |