/a Moulin Rouge című film átdolgozása/
Prológ:
hallgasd hát, mit súg neked a Zöld Tündér,
próbáld ma éjjel megérteni halk szavát,
mit énekeltek a Forradalom gyermekei
mint koruk soha el nem múló himnuszát.
01: gyémántfényben tündököl a lány…
lehet, hogy halnál hősként a szerelemért,
fegyverrel kezedben elveidet megóvva,
de nekem jobban tetszik, aki még él,
és sétálhatok mellette bundába burkolózva.
egy csók a kézen, talán kedves,
de a gyémánt nekem a kedvenc.
egy csók az ajkakra, talán édes,
de a boltban vele ugyan mit érek?
a korral te nemesedsz,
de én csak öreg leszek,
így hát féltőn őrzöm a gyémánt fényét,
mert mind elvesztjük vonzerőnk a végén!
egy rózsa szirma, talán illatos,
de nem az igazi jármű a villamos.
egy éjféli bók, talán elvarázsol,
de sétálva a hidegben megfázol.
mert ez egy anyagias világ,
miért ne legyek anyagias lány?
mert ez egy anyagias világ,
és gyémántfényben szép a lány…
02: az ég színe…
egyetlen ajándékom a versem lehet csak,
amit toll helyett a szívemmel írtam.
de büszkén elmondhatod mindenkinek,
hogy szerelemmel címeztem meg Neked!
kérlek, bocsáss meg,
hogy megpróbáltam buta kis szavakkal
leírni, vagy inkább
megfogalmazni a megfogalmazhatatlant,
hogy mennyire szép
lett ma éjjelre az eddig csak szürke világ
mióta tudom, hogy
Veled ragyogja be a Hold az éjszakát.
az ablakban álltam,
és csodáltam a madarakat megújult dalát,
könnyem csordult,
boldog vagyok, hogy Veled teljes a világ.
kérlek, bocsáss meg,
de látod, sajnos én már csak ilyen vagyok
szerelmed tüzében
elfelejtettem, hogy az ég kék vagy zöld vajon?
de ugyan kit érdekel
az ég színe, mert engem már többé nem
mert azt hiszem,
örökre elvesztem zöld szemed mélyében.
03: elvágyódás…
követem hűen most az éjszakát,
napfény álmaimnak vakító korlát,
de talán egyszer messzire szállok,
hagyom meghalni a tegnapot
álmodok egy gyönyörű álmot,
és felébredve magam megtalálom.
mert mi értelme élni álomtól álomig?
nézni az életünk, mint olcsó mozit?
mert így rettegjük a fényt hajnalig,
mely minden édes álmot szétszakít.
de talán egyszer messzire szállok,
hagyom meghalni a tegnapot
álmodok egy gyönyörű álmot,
és felébredve magam megtalálom.
04: az órából a percek…
mert a szív, ha szeret, képes lehet bármire,
nincs többé józan ész, nem rendül meg hite
és bár bolondként tekint majd Rád így a világ
Te odafenn szállsz, sasként felhők tornácain át
és eldobnál érte mindent, egyetlen boldog napért
de hős lehetnél, kit gyermekkorod meséje megígért
még ha csak egy napig is, de hős lehetnél…
és még ha nem tart össze bennünket semmi sem,
kilophatjuk magunknak az órákból a perceket.
hogy ne csak egy napig váljunk elfeledett hősökké,
hanem szerelemben égve táncoljunk mindörökké
kilophatjuk magunknak az órákból a perceket,
nem tudlak nem szeretni, s így örökké szerethesselek
05: Roxanne…
…vágy…
…szenvedély…
…gyanakvás…
…féltékenység…
…harag…
…árulás…
amikor a szerelem már a tetőfokára hág,
és érzed legbelül perzselni izzó lángját,
elmosódik a határ, amit kiépített a bizalom,
és az őrület lesz elmédben az új hatalom.
ROXANNE!
ma éjjel nem kell bekapcsolnod a piros lámpát!
a pénz mocskossá lesz ott kint az utcán,
jó és rossz között már elmosta a határt…
ROXANNE!
kéjesen koslatnak éhes szemek lépteid után,
és ma éjjel más ágya mellett hull földre ruhád…
kérlek, ne fogadd el az éjszaka ajándékát!
szemei tapadókorongként feszülnek arcodon,
mocskos keze felbátorodva kezed felé araszol
nemsokára ajkai már bőröd érintve lihegnek
halld meg: fájdalmam ordít Feléd könnyemben!
ROXANNE!
miért ég szívemben ez a kínzó dallam?
ROXANNE!
elesek az érzelmeim elleni harcban.
nem vagy rabom, szabadon elhagyhatsz,
de kérlek ne csalj meg, ha velem maradsz!
és könyörgöm, akkor hidd el a legjobban,
hogy szeretlek, mielőtt ajka ajkadhoz tapad!
06: az előadásnak mennie kell tovább…
…mi az alvilág gyermekei vagyunk, nem eshetünk szerelembe…
hogy milyen bolond voltam,
mertem még hinni
hogy milyen bolond voltam
sárra tiszta vizet inni
de ma vége
igen, ma mindennek vége
hisz ma már csupaszon állok,
és a valóság felfalta az álmot
egy újabb hős,
egy újabb esztelen dráma
álmodja a tegnapot,
és belehal a mába
a színfalak mögött
minden darabokra hullhat,
és a pokol jelzőtüze kigyullad.
és mi tovább és tovább játszunk,
de tudja valaki, miért csináljuk?
történjen velünk bármi,
voltunk, vagyunk, és
leszünk sors játékai.
egy újabb fájdalom a szívnek,
egy újabb bukott románc a színen.
újra és újra, tovább és tovább
játszunk az élet-zongorán.
az előadásnak folytatódnia kell!
odakinn az ajtón túl már
nagyot ásít a hajnal,
életünk színpadjának lécei
el is korhadhatnak,
de nekünk ezt írta a sors,
és ha nem lebeg előtted a cél,
meghalni megírt végzetünkért,
álmoddal önmagad ellen harcolsz!
az előadásnak folytatódnia kell!
s bár szíved belül összetörhet,
sminked lemossa könnyed,
nem látják, ha fáj,
s bár belehal a szád
de a mosolyod,
végig megtarthatod…
az előadásnak folytatódnia kell!
a bérem többé már nem kérem,
a számla ellenértéke a vérem,
most már jöhet a haláleső,
most kellene a rég várt erő,
hogy folytassam…
csak még egyszer folytassam…
most utoljára folytassam…
az előadást…
07: a végső vallomás…
ennyi csak, mi tudható:
szeretni kell, és
viszontszeretve lenni jó!
mióta megismertelek tudom csak, mi a szép,
mintha most sírnék fel apró csecsemőként
elmerülve csókod lélek-mélyén.
távolodó lépteidben nyögöm az éjszakát,
kérlek, gyere vissza, hallgasd szívem szavát,
s talán féltett lényed megbocsát.
minden változik, az örök körforgásban
a tél tavaszra vált,
de Te örökre, és elmozdíthatatlanul
szívemhez tapadtál.
Nekrológ:
aludj jól, kicsi lány!
ma éjjel, a konok sötétben Érted kúszhatott a halál,
de emléked hűen gombolyítja tovább álmunk fonalát.
rózsaszálként nő tovább bennem az örök képzelet,
s bár elmentél, de szerelmeddel örökre itt leszel velem.
----------- V É G E -----------
2005-02-17
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
